29
jan

Januári jeles napok a Broken Hill’s Heart chow-chow tenyészetben!

Január hónaphoz több örömteli esemény is kapcsolódik, melyek szeretett kutyáimhoz kötődnek és kedvesek a szívemnek!❤ Mondhatnám inkább úgy, nagyon kedvesek és emlékezetesek számomra, a születésnapok mindig megdobogtatják a szívemet!❤ Január jeles napjaihoz két születésnap is kapcsolódik!

3 évvel ezelőtt, pontosan 26.-án látta meg a napvilágot egy krémszínű fiúcska. Elsőként érkezett a világra, nagy volt, szép és erős.😍 Sírt, mint az ember gyerekek. Amint megtörölgettem és a kezemben tartottam, megnyugodott és én szíve minden dobbanását éreztem. Annyira gyönyörű volt, az első perctől kezdve imádtam!❤ A krémszínű baby különlegesen szép volt küllemben, és jellemében annyira kedves!😊 Próbáltam a személyiségéhez illő nevet választani számára, így lett Playboy. A kötődésem irányába a következő hetekben tovább mélyült és elhatároztam, őt nem adom senkinek, velem marad! Így lett!😊

Babyként játékos, vidám és nagyon aktív volt Playboy, sokat játszott a mamájával, a testvéreivel és velünk is. Kölyökként érdeklődő és nyitott természetű volt, fiatalként barátságos, még mindig nagyon mozgékony és egy igazi csínytevő!😍 Felnőttként különleges megjelenésű, büszke és méltóságteljes! Jellemében nagyon jó lelkű, konfliktuskerülő, vidám, érdeklődő természetű, jó értelmi képességű és nagyon-nagyon ragaszkodó!

Playboy egy vidám és boldog chow, fiatal kora óta sokat komolyodott, de csínytevésre még mindig kész, sok humoros, vidám és örömteli pillanatban volt és jelenleg is van részem általa, jó néhányszor mosolyt csal az arcomra, sőt megnevettet.😊 Néha úgy gondolom, egy macska veszett el benne, imád önfeledten hemperegni és játszani a fűben.😍 Imád enni, bármit megeszik élvezettel, amit kap, a nyáron érő gyümölcsöket imádja, nagy kedvencei az eper, a szeder és a szilva, amit saját maga is leszed, folyamatosan csemegézve a szeder lugasról és a szilvafáról. Ennivalóval könnyen motiválható, tanítható.

Csodás jelleme mellett külleme sem marad el, erős csontozatú, kompakt testfelépítésű, elegáns megjelenésű szép arcrésszel, kiváló pigmenttel, tiszta szemekkel, és gyönyörű szőrtakaróval. Egészen világos krémszínével, és dupla szőrzetében sokszor teljesen olyan, mint egy hómedve! ❤

Január végén Playboy 3 éves lett!❤ Hű társam a mindennapokban, imádom nagyon!❤ Remélem, legalább 10 évig együtt lehetünk még, mellettem lesz, együtt jóban-rosszban, egészségben-betegségben!😊❤

Még egy jeles nap van ebben a hónapban, ami kedves a szívemnek.❤ Az élet hozta úgy, hogy Playboy születésnapja majdnem egybeesik a mamája születésnapjával.❤

Az én szépséges Leontinám egy nagyon ígéretes párosításból született. Apukája a nagy, orosz, krém medve Bis-Lac Oriental Keep the Win, gyönyörű kutya volt, anyukája pedig a saját tenyésztésű szépséges krém szukám, Thália.❤

Midőn első ízben tartottam kezemben a frissen megszületett babyt, annyira szépnek láttam és nagyon világos krémszínűnek.❤ Ahogy növekedett, sokat foglalkoztam vele és közben teljesen beleszerettem, így nem volt kérdés, hogy családunk tagja marad.❤ Leontina baby nagyon barátságos, mozgékony és érdeklődő volt, nagyokat játszott az udvaron, hempergett a fűben és rácsodálkozott az épp akkor nyíló tulipánokra, mindig tiszteletben tartva és soha nem bántva azokat. Nagyon édes, kedves és vidám baby volt.

Fiatalként mozgékony és aktív volt, ami idővel változott, ahogy felnőtt és anyukává vált, teljesen megkomolyodott.❤ A többi kutyámhoz hasonlóan Leontina is imádja a hasát, bármit, amit kap, szívesen megeszik! A gyümölcsöket ő is imádja, főképp az eper és a szeder a kedvence.

Szereti a gyermekeit és a családunkat, a macskákat, a fürdést és az esőt viszont nagyon nem kedveli. Éberen ügyel a portára és ugatásával azonnal jelez, ha idegen érkezik, akikkel első benyomásra hűen a fajtához nem szimpatizál, de ha az illető úgy közeledik felé, ahogy az elvárható, talán kis idő múlva megtörik a jég.

Leontinára (mint az összes többi krémszínű kutyámra is) jellemző az erős, sötét pigment, mely pozitív tulajdonság, és amelyet nagyon fontos megőrizni és továbbvinni. Leontina mindezt továbbörökíti az utódaiba, mindegyik utódja erősen sötét pigmentű.😊👍

Leontina az egyik legkedvesebb és legszófogadóbb kutyám, aki nagyon tud szeretni és én is nagyon szeretem őt. Már a kezdetektől nagy volt a szerelem közöttünk, és ez az idő múlásával egyre csak mélyült. ❤

Gyorsan telnek az évek, el sem hiszem, hogy az én szépséges Leontinám már 7 éves!❤ Reménykedem benne, hogy még jó pár év megadatik számunkra, hogy együtt lehessünk és szerethessük egymást!❤ Együtt jóban és rosszban, egészségben és betegségben, mindig és mindenkor!❤


Ajánló:
Hómedvémről, Playboyról minden információt megtalálsz a saját oldalán, kérlek, kattints >>.

Playboy mamájáról, a szépséges Leontináról is megtalálsz minden információt a saját oldalán, kérlek, kattints >>.​

További szép fotókat pedig a Galériák I. menüpont galériáiban találsz róluk >>.


Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy megtiszteltél vele és elolvastad, mely jeles napok vannak januárban a Broken Hill’s Heart chow-chow tenyészetben! Hamarosan újabb hírekkel jelentkezem, kérlek, gyakorta látogass vissza a honlapomra! 🙂

Ha a chow-chow fajta szerelmese vagy, szeretettel várlak a Broken Hill’s Heart chow-chow tenyészet facebook csoportjába.😊❤

A tenyészet facebook oldalán is találsz szép fotókat és hasznos tartalmakat!

A csodálatos kiskutyáimról és a nagy, felnőtt medvéimről kedves videókat láthatsz a tenyészet YouTube csatornáján, kérlek, kövess oda is!

Az Instagramon is megtalálsz, ha szeretnél!


A cikk szerzője: Vámosi Ildikó, a Broken Hill’s Heart chow-chow kennel tenyésztője & a Kutya Portál szerzője és főszerkesztője


 

Comments ( 0 )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük