2010. 10. 10.
CAC – Miskolc
A MEOE Sárospataki Szervezetének megszűnése miatt a „Zemplén CAC” kiállítást a Miskolci Szervezet rendezte meg az időpont változatlanul hagyása mellett. A helyszín a miskolci Egyetemi Sportközpontja (Egyetemváros) volt.
A kiállításra több mint 800 kutya nevezését regisztrálták. A miskolci Szervezet a kiállításból befolyt összeget jótékony célra, a Borsod-megyei árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel.
E kiállítás számunkra izgalmas volt, mert tenyészetünk egyik kutyája, Indiana Jones első ízben vett részt kutyakiállításon és nagyon izgultunk, hogyan is fog viselkedni, tetszik-e majd neki ez a nagy nyüzsgés. Indiana először kicsit megijedt, mert nem tudta hová került, de gyorsan megbarátkozott a környezettel. A ringben ügyes volt és még a bíró bácsinak is tetszett, nagyon szép jellemzést kaptunk róla. Másik nevezett kutyánk, Belinda is ügyesen szerepelt osztályában!
Nagyon örültünk az elért eredményeknek! Minden résztvevő kiállítónak gratulálunk!
Bíró:
P. Szabó Béla (HU)
Eredmények:
Broken Hill Belinda |
Broken Hill Indiana Jones |
Kitűnő I., CAC, BOS.
|
Nagyon ígéretes, Best Puppy
|
2010. szept. 30 – okt. 01 – 02 – 03.
EURO DOG SHOW
Celje
Az Európa kutyakiállítás minden évben az egyik legnagyobb és legrangosabb kiállítás. A kiállítás megrendezésére már évekkel előbb pályázni kell és az FCI Elnöksége szavazás útján dönti el, melyik évben mely ország, nemzet rendezheti az Európa illetve a másik legrangosabb kiállítást, a Világkiállítást.
Az idei évben a Szlovén Kynológiai Szervezet kapta a megtiszteltetést, hogy megrendezheti az Európa Kutyakiállítást. A kiállítás Szlovénia egyik nagyvárosában, Celjében került megrendezésre a Celjski Sejem elnevezésű rendezvényközpontban, szerencsére kedvező időjárási feltételek mellett.
Csütörtöktől vasárnap estig több mint 300 fajta kutya fordult meg a városban. A 4 napos kiállításra összesen 10 000 kutya nevezését fogadták el. A kiállítás helyszínén az időben érkezők könnyen tudtak parkolni, a később érkezőknek kicsit arrébb kellett parkolóhelyet keresgélniük. A kiállítási terület minden oldalról, többféle útirányból megközelíthető volt, így a nagy kiállításokra jellemző szokásos dugók elmaradtak.
A kiállítás több csarnokban párhuzamosan zajlott. A ringek átlagos méretűek voltak, ami 1-1 nagyobb mezőnyű osztály elbírálásánál már gondot okozott. Leíró bírálat nem volt. A fajtabírálatok során az Európa Győztes címet elérők azonnal szép, díszes rozettát vehettek át a bírói körben, a Fajtagyőzteseket pedig serleggel jutalmazták. A kiállítás eredményéről egy oklevelet is kiállítottak kérésre a kiállítási irodában. Ugyanitt azok a kutyák, akik az Európa Kiállítás keretén belül megrendezett Klubkiállításon és az Európa kiállításon is a megfelelő osztályban osztálygyőztes címet értek el, azonnal megkapták a Szlovén Champion címet, mellyel együtt járt egy díszoklevél és rozetta is.
A 300 fajtából a legmagasabb nevezési létszámmal az alábbi fajtákat regisztrálták:
260 Schnauzer minden színben és méretben
208 Dobermann
196 Amerikai Staffordshire Terrier
190 Golden Retviever
163 Cane Corso
163 Labrador
149 Szibériai Husky
138 Yorkshire Terrier
135 Berni Pásztor
126 Angol Bulldog
Chow-Chow összesen 64 volt nevezve, 34 kan és 30 szuka. A nevezett chowkból 14 kutya nem volt jelen a kiállításon.
A nevezett chowk száma országonkénti megoszlásban:
Oroszország 19
Olaszország 9
Horvátország 6
Litvánia 5
Magyarország 5
Németország 4
Spanyolország 4
Beloruszia 3
Szlovénia 3
Észtország 2
Canada 1
Portugália 1
Nagy-Britannia 1
Románia 1
A fajtát az L1-es pavilon 40-es ringjében bírálták, ami az emeleten volt található, sok lépcsőn keresztül lehetett felmenni. A kiállítási ringek szőnyegezve voltak és nem csúsztak.
A fajtát Vija Klucniece litván nemzetközi küllembíró bírálta.
A nevezett kutyák száma osztályok szerinti megoszlásban így alakult:
Fiatal kanok:12 chow
Növendék kanok: 3 chow
Nyílt kanok: 7 chow
Champion kanok: 10 chow
Veterán kanok: 2 chow
Összes kanok száma: 34.
Kölyök szuka: 1 chow
Fiatal szukák: 11 chow
Növendék szukák: 3 chow
Nyílt szukák: 7 chow
Champion szukák: 8 chow
Összes szukák száma: 30.
A kiállításra mi is neveztünk (online) egy kutyával és szerencsére sikerült is eljutnunk (igaz, nem kis pénzünkbe került az 1 kutya nevezése + az utazás oda-vissza). A fajtát szombatra, vagyis október 02.-ára írták ki bírálatra.
A bírálatok 10.00 óra körül kezdődtek. A bírónő nagyon szigorúan bírált, az Európa kiállítás színvonalának megfelelően. Minden kutyát magasságra megmért, tüzetesen átvizsgálta a fogakat, darabszámra nézte őket és csipogós labdával is tesztelte a kutyákat. A standard által meghatározott marmagasság alsó határától kisebb kutyák és a foghiánnyal rendelkező kutyák nem lehettek győztesek.
A Magyar chowkat 5 kutya képviselte, akik ügyesen szerepeltek.
A mi osztályunkban (nyílt szuka) 6 kutya volt felvezetve. A mindenre kiterjedő bírálat után Belinda – Kitűnő II., R.CAC eredményt ért el.
Óriási öröm volt ez nekünk!
Az Európa kiállítás nagyon nagy élmény volt számunkra, ugyanúgy, mint tavaly a Szlovák Világkiállítás, szépen szerepeltünk, sok szép kutyát láttunk Európa több országából és sok ismerőssel találkoztunk!
Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett kutyájával és minden helyezett és győztes kutyának és gazdinak is!
Találkozzunk 2013-ban Magyarországon a Világkiállításon!
Az Európa kiállításon készített fotóinkat a Galériában>> nézhetitek meg.
Bíró:
Vija Klucniece (LV)
Eredmények:
Broken Hill Belinda
Kitűnő II. – R.CAC
Nyílt osztály
2010. 08. 28 – 29.
2 x CACIB – Debrecen
Napsütés és eső felváltva köszöntötte a kiállítókat, vendégeket és látogatókat a 2 x 1 napos nemzetközi CACIB kiállításon, amit a debreceni Szervezet a hagyományoknak megfelelően a Nagyerdei Stadion területén rendezett meg.
Két nemzetközi kiállítás 1 hétvégén, mindkét napon 1200 körüli nevezési létszámmal.
Az V. fajtacsoportban a legnagyobb nevezési számmal a Husky szerepelt, chow-chow mindkét napon 6 – 6 volt nevezve.
A bírálatok mindkét napon délelőtt 10.00 órakor kezdődtek. A chow mindkét napon kora délután került bírálatra. Rajtunk, magyar kiállítókon kívül, német kiállítók voltak még jelen kutyáikkal. Belinda ügyesen mutatta magát és nagyon korrekt jellemzéseket kapott mindkét napon.
Ez a kiállítás úgy lett meghirdetve, hogyha növendék, nyílt és munka osztályban az a kutya, aki mindkét kiállításon megkapja a CACIB címet, automatikusan elnyeri a Hungária Champion címet is.
Belinda mindkét napon CACIB címet kapott és ezzel elnyerte a Hungária Champion címet.
Nagyon örültünk az elért eredményeknek, nagyon szép jellemzéseket kaptunk mindkét napon. Elmondhatjuk, hogy számunkra ez egy szép hétvége volt!
Minden résztvevő kiállítónak gratulálunk!
Eredmények:
CACIB – 2010. 08. 28.
Bíró: Karlo Bala (SRB)
Broken Hill Belinda
Kitűnő I. – CAC, CACIB, BOS.
Növendék osztály
CACIB – 2010. 08. 29.
Bíró: Erdős László (HU)
Broken Hill Belinda
Kitűnő I. – CAC, CACIB, BOS.
Növendék osztály
!HUNGÁRIA CHAMPION!
2010. 04. 03.
CACIB – Miskolc
A 2010-es év első évadnyitó dupla kiállítását a Miskolci Szervezet rendezhette meg. A kétnapos kiállításnak – a hagyományoknak megfelelően – a Miskolci Egyetem Sportkomplexuma adott otthont, ahová rengetet kiállító és kutyabarát kilátogatott, a nevezések száma mindkét napon 1000 fölött volt.
A chow-chow a kiállítás megnyitása után elsőként került bírálatra, így később mi is szétnézhettünk a kiállításon. Egy kutyát neveztünk, aki osztályában jó eredményt ért el.
Sajnos a tavaszi kiállítási idény további kiállításaira technikai okokból nem tudtunk eljutni. Beneveztünk, de nem tudtunk részt venni a Romániában, Szatmárnémetiben április közepén megrendezésre került 2 x CACIB nemzetközi kiállításon, az április végén, Cegléden megrendezett CAC nemzeti kiállításon, a május elején Salgótarjánban megrendezett CAC nemzeti kiállításon és a május végén, Karcagon megrendezett CAC nemzeti kiállításon. A tavaszi kiállítások nagy részét ki kellett hagynunk. Legközelebbi kiállításunk, amelyen szeretnénk részt venni kutyáinkkal, az augusztus végi 2 x CACIB nemzetközi, mely Debrecenben kerül megrendezésre.
Bíró:
Barbka Novak (SLO)
Eredmények:
Broken Hill Belinda
Kitűnő
Növendék osztály
2010-ben 5 kutyakiállításon vettünk részt kutyáinkkal, akik szép eredményeket értek el, melyeket az alábbi táblázatban összesítve is megtekinthettek.
2010. |
|||
Kiállítási eredmények összesítése |
|||
Kiállítás – Helyszín Időpont |
Bíró | Belinda eredményei | Indiana Jones eredményei |
CACIB – Miskolc 2010. 04.03. |
Barbka Novak (SLO) | Kitűnő | ———— |
CACIB – Debrecen 2010. 08. 28. |
Karlo Bala (SRB) | Kitűnő I. CAC
CACIB, BOS |
———— |
CACIB – Debrecen
2010. 08. 29. |
Erdős László | Kitűnő I. CAC
CACIB, BOS Hungária Champion |
———— |
Euro Dog Show – Celje (Szlovénia)
2010. Október 02. |
Vija Klucniece (LV) | Kitűnő II. R.CAC | ———- |
CAC – Miskolc
2010. 10.10. |
P. Szabó Béla | Kitűnő I. Champion osztály CAC
BOS |
Nagyon ígéretes
Best Puppy |
Összes kiállítási eredmény | 3 x Kitűnő I. Kitűnő Kitűnő II. 2 x CAC Champion osztály CAC R.CAC 2 x CACIB BOS |
Nagyon ígéretes Best Puppy |
|
Champion eredmény | Hungária Champion |
———- |
Comments ( 0 )