Az állatszeretet fontos az ember életében, társállataink, a kutyák, a cicák és egyéb kis állatok jelenléte a családjainkban sok pluszt ad hozzá az életünkhöz.😊 A társállatok közül a kutyák a legkedveltebb házi kedvencek, azt hiszem, nem véletlenül. A kutyák sok örömet és vidámságot csempésznek a mindennapjainkba, hűségük és feltétel nélküli szeretetük pedig egyedülálló.❤️😍
Én gyerekként főképp cicás voltam és baromfis, nem volt kutyám, pedig nagyon szerettem volna, de olyan helyen laktunk, ahol a szomszédban 2 kutya is volt és nem örvendtek nagy népszerűségnek az utcában, ezért a szüleim nem szerettek volna kutyát a családba.
Mindig arra vágytam, hogy lehessen kutyám, hogy átélhessem milyen egy kutya barátságát elnyerni, milyen egy kutyát szeretni, sétáltatni, ápolni, gondozni és milyen az, amikor szeretett kutyám viszont szeret.😊
Elsőként 1990-ben fogtam a kezembe kutyát, amikor nagyiék kaptak egy német juhászt. De mégsem ez a fajta lett számomra az igazi, hanem a CHOW-CHOW – így, csupa nagybetűvel írva. 1991-ben első látásra szerettem bele a fajtába, valami isteni sugallat folytán történhetett, hogy pont ez a fajta igézett meg.😊 Mikor első ízben megláttam, rögtön tudtam, hogy nem lehet más fajta kutyám, csak CHOW-CHOW. Az idő igazolta, hogy jól döntöttem, plusz a csillagjegyemmel teljesen kompatibilis fajtát választottam.😊❤️
Az első CHOW-CHOW 2,5 évvel később, 1994-ben került a családunkba. Nagy öröm és boldogság volt, mikor érte mentünk és vonattal elhoztuk őt.❤️ Így indult a fajta iránti odaadó rajongásom és szeretetem.❤️ A vége pedig az lett, hogy 21 éve tenyésztem a CHOW-CHOWT, a családom mellett ők a legfontosabbak a számomra.❤️
Sok örömteli, szeretetteljes, kedves és emlékezetes családi-kutyás pillanat merül fel emlékeimben az elmúlt több mint két évtizedből, ezekből állítottam össze ezt a kedves galériát, melynek megtekintéséhez kellemes időtöltést kívánok! 🙂
- 1994 Minden itt kezdődött az első chow a csaladban
- 1995 – Pici lányunk ismerkedik a kedves nagy medvével Donival
- 2004 – Az első álomkutyámmal Johnathannal
- 2004 – Karácsony Editke és kedvence Gerry
- 2005 – A vörös medvémmel Erikkel
- 2005 – Az örök álomkutyammal, Alizzal
- 2005 – Editke Klaudioval
- 2005 – Editke a babakkal
- 2005 – Melodyval – ugye hasonlítunk?
- 2005 – Szép pillanat – Editke Nicoval
- 2005 – Karacsony Editke és Nico
- 2007 – Ilyen nagyra nőj – Editke Tessyvel.
- 2008 – Játék az udvaron
- 2008 – Ki kicsoda?
- 2010 – Editke és a pár napos Indiana Jones
- 2012 – Lafayette babával – imádom
- 2012 – Belindával séta után.
- 2012 – Szeretett Belindámmal
- 2013 – Karácsonykor Venturaval
- 2014 – Venturával mert szeretem.
- 2015 – Az örök álomkutyámmal Indiana Jonessal
- 2016 – Mert a barátság fontos – Nofretetével
- 2016 – A gyönyörű krém hercegnővel Nikével
- 2016 – A szépséges Picassoval
- 2016 – Portré Picassoval
- 2016 – Kedvencemmel Rockyval
- 2017 – Roxanneval imádtuk egymást
- 2017 – Mi a nyíregyházi CAC kiállításon Playboyyal
- 2017 – Szépséges rózsáink között Playboyyal
- 2018 – Szeretett Playboyommal a csodálatos rózsakertben.
- 2018 – A Nyíregyhazi CAC kiállítason, a sostoi Muzeumfaluban Playboyyal
- 2018 – A gyönyörű rózsák között Playboyyal
Kedves Olvasó! Örülök, hogy megoszthattam veled néhány kedves fotót a kutyás családi életünkből, köszönöm, ha megtiszteltél vele és megnézted! 🙂
Új hírekért, kérlek, gyakorta látogass vissza a honlapomra, www.brokenhillchow.hu, ne feledd.🙂
Ha a chow-chow fajta szerelmese vagy, szeretettel várlak a Broken Hill’s Heart chow-chow tenyészet facebook csoportjába.😊❤️
A tenyészet facebook oldalán is találsz szép fotókat és hasznos tartalmakat!
A csodálatos kiskutyáimról és a nagy, felnőtt medvéimről kedves videókat láthatsz a tenyészet YouTube csatornáján, kérlek, nézz be oda is!
Az Instagramon is megtalálsz, ha szeretnél!
A képeket és a galériát készítette:
Vámosi Ildikó
a Broken Hill’s Heart chow-chow kennel tulajdonosa és tenyésztője
Kutyás cikkíró és szerző
Cikkeimet a hivatalos szerzői weboldalamon olvashatod!
🙂❤️ Szeretettel várom a kutyák szerelmeseit,
a hobby kutyásokat, a tenyésztőket, a kiállítókat és mindenkit, aki imádja a kutyákat! ❤️🙂
Keresd Vámosi Ildikó, kutyás cikkíró és szerző hivatalos honlapját!
https://ildikovamosi.hu
Comments ( 0 )