22
márc

Gyomorcsavarodást kapott a kutyám

0 Shares

Az élet gyakorta produkál olyan dolgokat, melyek csak rémálmainkban fordulnak meg a fejünkben! A 24 év alatt, melyet szerető, boldog és felelős kutyatulajdonosként töltöttem el, a legrettegettebb félelmeim mindig is a hőguta, a gyomorcsavarodás és a méhgyulladás voltak! Sajnos tudom, mit jelentenek ezek a szavak, az elmúlt évek alatt mindegyik hirtelen fellépő súlyos betegséget átéltem már egy-egy kutyámmal! Borzasztó volt!

Gyomorcsavarodás – már magától a szótól is kiráz a hideg! 17 évig nem fordult elő ez az egészségügyi probléma nálunk, első alkalommal 2013 tavaszán és ennek következtében elveszítettem az egyik legkedvesebb kutyámat, sajnos az állatorvosok már nem tudták megmenteni az életét! Szörnyű volt az egész maga! Wini mindössze 5 szép évet élt a családunkban, halála nagyon megrázott minket, nehéz volt feldolgozni! Távozásával nagy űrt hagyott maga után! Emléke örökké szívemben él!

A történtek után próbáltam másképp etetni a kutyáimat, a napi egyszeri nagyobb adag ennivaló helyett napi kétszeri etetésre váltottam és a kutyatápra kevés vizet is öntöttem. Bíztam benne, hogy kisebb adagok etetésével és az etetés utáni pihenéssel a jövőben elkerülhető lesz ez az egészségügyi probléma. De az élet legritkábban alakul úgy, ahogy azt az ember gondolja!

Segítség, gyomorcsavarodást kapott a kutyám!

2017 októberét írtuk éppen, a délutáni etetés után minden kutyám jóllakva, elégedetten próbálta megtalálni a pihenéshez leginkább megfelelő testhelyzetet. Fél óra elteltével hirtelen panaszosan síró ugatást hallottam. Kirohantam a házból és döbbenten láttam, hogy az egyik szeretett chowm, Indiana Jones gyomra kisebb labda méretűre növekedett, a kutyának fájdalmai voltak és nagyon nyáladzott, ami rá egyáltalán nem volt jellemző sosem. Rögtön tudtam, hogy gyomorcsavarodást kapott! És azt is tudtam, hogy minél előbb állatorvosi, kórházi segítség szükséges, hogy megmentsék az életét!

Megkezdődött a versenyfutás az idővel! Autóm itthon nem lévén őrült tempóban elkezdtem olyan ismerőst keresni, aki el tud vinni Indiana Jonessal a Nyíregyházi Állatkórházba! Szerencsére fél órán belül sikerült találnom egy kedves ismerőst, aki azonnal jött is az autójával és segített, így indultunk el a kórházba!

Előzőleg már telefonon jeleztem az Állatkórház felé, hogy viszünk egy gyomorcsavarodásos kutyát, így fel tudtak készülni az érkezésünkre, a műtétre! 45 perc volt az út, míg a kórházba értünk, én mindvégig nagyon ideges voltam, hiszen tudtam, hogy ez véresen komoly és a kutya életben maradása a tét, bíztam benne, hogy még nagyon időben vagyunk! Indiana Jones az út során végig nyugodtan feküdt, hangja sem volt, pedig biztosan nagy fájdalmai voltak.

Kórházban: a vizsgálat és a műtét

Ahogy megérkeztünk és leparkoltunk, azonnal behívtak vizsgálatra, Dr. Fekete Zoltán klinikus állatorvos kezei közé kerültünk! A felfúvódott gyomra ellenére Indiana Jones szépen jött pórázon, nem kellett ölben vinni. Bár a fehér köpenyes orvosokat sosem szerette, most szimplán hagyta, hogy az oldalára fordítsuk és leborotválják a hasát egy gyors ultrahang erejéig.

Igen, a gyanúm beigazolódott, gyomorcsavarodás. A doktor úr egy hosszú tű segítségével leengedett némi levegőt a gyomorból, majd egy gyors súlymérés után újból a kezelőasztalon, ahol bekötötték az infúziót és szeretett kutyám megkapta az altatószert is, amitől 2 percen belül elaludt! Nincs idő tétovázni, indulás a műtőbe!

Az etetés után 2 óra hosszával Indiana Jonest begurították a műtőbe. A műtét 1 óra 10 percig tartott, kint vártam a váróban és végig idegeskedtem. Majd jött a diszpécser hölgy a jó hírrel, a műtét jól sikerült, Indiana Jones már ébredezik. Abban a pillanatban mintha egy teljes hegy gurult volna le a szívemről!

A műtét után egyáltalán nem láthattam Indiana Jonest és bent kellett maradnia a kórház részlegen. A műtétet végző állatorvossal, Dr. Fekete Zoltánnal viszont beszéltem, aki elmondta, hogy a műtét során minden jól alakult! A gyomor 180 °C fokban volt megcsavarodva, nem 360 °C fokban, ez is nagy szerencse volt és az is, hogy nem károsodtak a kutya belső szervei, nem kellett kivenni a lépét sem. A gyomrot kivarrták, három oldalról rögzítették a hasfalhoz, így a jövőben Indiana Jonest további gyomorcsavarodás veszélye nem fenyegeti! Most már csak fel kell épülnie, mert mindez és a műtét is megviseli a szervezetet! A doktor úrral egyűtt bíztunk benne, hogy a továbbiakban minden jól alakul! Ígéretet kaptam rá, hogy éjjel odafigyelnek a kutyára és reggel beszélünk az állapotáról!

Hazaindultunk. Fáradt voltam és elég rosszul aludtam aznap éjjel, alig vártam, hogy megvirradjon. Délelőtt 9 óra körül telefonáltam a kórházba, érdeklődtem, hogy van az én szeretett kutyám. Azonnal sikerült beszélnem a doktor úrral, és mint elmondásából kiderült, az éjszaka minden rendben volt, Indiana Jones jól van, felállt, mozog, olyan, mint a műtét előtt volt. Délután megkínálják ennivalóval, és ha eszik, másnap hazahozhatom. Nagyon örültem a hallottaknak, jobb hírt nem is kaphattam volna aznap! Délután még egy telefon, a kutya szépen eszik, most már biztosan hazahozhatom holnap! Nagy volt az örömöm!

Újra itthon: a lábadozás időszaka

Másnap már korán reggel elindultunk érte az Állatkórházba. Nagyon örültem, hogy hazahozhatom és az Állatkórházban is éppúgy örültek, mert Indiana Jones magához térvén rájött, hogy egyáltalán nem kedveli a fehér köpenyeseket! Az éppen ügyeletes doktornőtől megkaptam a további etetési útmutatót, naponta 4 x kapjon enni, áztatott tápból kis mennyiséget, kaptunk gyógyszereket is, az emésztés könnyítésére Quamatelt és antibiotikumot is még 10 napra.

Az itthoni lábadozás gyorsan ment, az etetési útmutatót betartottuk, a kutya hasán a seb szépen begyógyult. A műtét után két héttel visszamentünk varratszedésre, Indiana Jones ügyesen viselte, míg Dr. Pelle György, az Állatkórház vezető állatorvosa kiszedte a hasfalából a varratokat!

Örülök, hogy minden jól alakult és Indiana Jones jól van! Szerencsés vagyok, hogy elmondhatom az én kutyám túlélte a gyomorcsavarodást! Sok-sok gazdi és sok-sok kutya nem volt ilyen szerencsés!

Köszönöm, hogy megmentették a kutyám életét!

Nagyon köszönöm a Nyíregyházi Állatkórház orvosainak, elsősorban a műtétet végző Dr. Fekete Zoltánnak a pontos munkáját, köszönöm, hogy megmentette a kutyám életét! Köszönöm Dr. Pelle Györgynek és az Állatkórház azon dolgozóinak is, akik valamilyen módon segítettek ebben a történetben rajtunk! És köszönöm a Nyíregyházi Állatkórház minden dolgozójának a kedvességét, a családias légkört, az állatszeretetüket, amivel körülveszik a beteg állatokat és aggódó családjaikat! A gyógyításon túl mindez is nagyon sokat számít!

Figyelem! A Te kutyád is megmenthető, ha időben megműtik!

A gyomorcsavarodás a daganatos betegségek után a második leggyakoribb halál ok a kutyáknál! Ez a cikk azért született meg, hogy minden kutyatulajdonos figyelmét felhívjam arra: a gyomorcsavarodást elszenvedő kutyák megmenthetők, minden csak az időtényezőtől függ. A gyomorcsavarodás versenyfutás az idővel, minél előbb kerül műtétre a gyomorcsavarodást elszenvedett kutya, annál nagyobb az esélye a túlélésre.

Megkérdeztem Dr. Pelle Györgyöt, a Nyíregyházi Állatkórház vezető állatorvosát, hogy van-e valami statisztika arról, hány kutya éli túl a gyomorcsavarodást. Doktor úr azt mondta, hogy nagyon kevés, ugye a gazdi este megeteti a kutyát, ha nem figyel rá utána, nem veszi észre, hogy gyomorcsavarodást kapott, amelyik kutya beér éjfélig a kórházba és műtétre kerül, azok túlélik és meggyógyulnak, amely kutyákat hajnalban vagy reggel hoznak be a gazdik gyomorcsavarodás gyanújával, azok nem élik túl.

Néhány utolsó gondolat és jó tanács

Utólag többször elgondolkodtam azon, mi okozhatta kutyámnál a gyomorcsavarodást! Indiana Jones jóllakott, majd közvetlen utána 13 lépcsőfokon feljött velem a lépcsőn, majd ugyanígy le is ment, ezt valószínűsítem, emiatt kaphatott gyomorcsavarodást!

A műtét és a gyógyulás óta több mint fél év telt el. Indiana Jones az óta, és jelenleg is nagyon jó egészségnek örvend, sétál, játszik, nagyokat pihen, élvezi a kutya létet! Nagy öröm számomra!

indiana

Végezetül egy jó tanács: Ha kutyád jóllakik, ne mozogjon, hanem pihenjen, mert ha intenzíven mozog, játszik vagy akár lépcsőzik, fennáll a gyomorcsavarodás veszélye!

Ha még nem hallottál a gyomorcsavarodásról, nem ismered a tüneteit, ajánlom figyelmedbe a „Kutyáink egészségvédelme – A gyomorcsavarodásról” című cikkemet, melyet a Nyíregyházi Állatkórház klinikus állatorvosával, Dr. Hauberger Péterrel közösen írtunk, a cikket megtalálod a Kutya Portál oldalán.



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést a barátaiddal és más kutyabarátokkal is, mert hasznos!

Talán meg lehet menteni egy kutya életét, talán a sajátodét! Köszönöm!



A cikk szerzője: Lázárné Vámosi Ildikó, a Broken Hill’s Heart chow-chow kennel tenyésztője & a Kutya Portál szerzője és főszerkesztője

0 Shares
Comments ( 0 )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!