23
aug
Chow-Chow történelem...

Chow-Chow történelem…

0 Shares

Kölyökként plüssmackóra hasonlít.

Felnőttnek olyan, mint egy büszke oroszlán.

Ez a kutya jellemében valóban hasonlít az állatok királyára.

Miért más a chow-chow, mint a többi fajta?

És miért olyan mások a chow-chow gazdák?!

Talán a kékesfekete nyelv teszi, ami minden kutyafajta közül egyedülálló?

Vagy a figyelemre méltó peckes járás, ami olyan jellemző?

Vagy tán az, hogy nincs kutyaszaga?

Ezek is számítanak, de nem ez a legfontosabb.

A chow-chow lelke az, ami minden más kutyától megkülönbözteti!

A jelleme, ami a gazdáját örökre ehhez a fajtához köti!

Akinek egyszer már volt chow-chow kutyája, annak a következő is az lesz.

… avagy a fajta története napjainkig

Sarkvidéki eredete és külseje folytán a chow-chow-t a spiccek csoportjába sorolják, ide tartozik többek között a Szibériai Husky, az Alaszkai Malamut, a Szamojéd is. Az itt említett kutyáktól mégis különbözik. Számos olyan jellemzője van, amivel az összes kutyafajta közül csak ő rendelkezik. Ilyen például a már említett kékesfekete nyelv, a hátsó lábak szöghajlatának majdnem teljes hiánya, a magasan tűzött és a gerincvonalon fekvő farok, a jelentős, nagy mellkas, a rövid lábujjak úgynevezett „macskamancs”- ként lekerekítve, a széles koponya, az erős csontozat. Ez utóbbiak tették lehetővé azonosítását az ősi népek sírjaiban talált kutyák csontvázaival. Kivételes szőrzete rendkívül hatásos védelmet nyújtott a szibériai hőmérséklet ellen. Független, megfontolt, idegenekkel szemben tartózkodó, nyugodt, kiegyensúlyozott kutya, nem törődik más fajta kutyákkal, de ha megtámadják, vadul küzd.

Tudományos kutatások szerint a Chow Chow Kínában jelent meg körülbelül 3000 évvel ezelőtt. A történészek a Krisztus előtti XI. századig visszamenőleg találtak Chow-ra vonatkozó utalásokat. A kutyákat erős testfelépítésűnek, durva szőrűnek, teljesen egyenes hátsó lábúnak és kék nyelvűnek írták le.

Azonban létezik egy másik elmélet is, mely szerint a Chow nem Kínából származik.  Mongol barbárok használtak hatalmas oroszlán megjelenésű, fekete nyelvű kutyákat, amikor Kína ellen mentek háborúba 3000 évvel ezelőtt. Később Tibetben, kolostorokban honosították melyek között ma is vannak olyanok, ahol kék chow-kat tenyésztenek.

A Krisztus előtti VII. században a Chow Chow a vadászkutyák közé volt sorolva, farkas- és párducvadászatra használták. Mivel a fajta nagyon erős és akaratos volt (igazából ma is azok) a régi feljegyzések szerint a vadászok arra kényszerültek, hogy a kutyát a testére és nyakára rögzített hevederek segítségével tartsák irányításuk alatt. A fajta másik feladata az őrző-védő munka volt, a szarvasmarhák és egyéb haszonállatok felügyelése. A fajtát még a mai napig is használják Kínában a terepen. Jellemző rá rendkívüli szaglása, figyelemre méltó hűsége, józan értelme és okos észjárása, amit a vadászatok során be tud mutatni. A múlt század folyamán Kínában visszafejlődtek a terepsportok és megszűntek a hatalmas vadaskertek.

Domesztikációja után az amerikai kynológusok megtalálták a nyomát az AINUK-nál, akik ebben az időben a jelenlegi japán szigeteket és a kínai kontinens vele szemben elterülő részét lakták. Nem lehetetlen, hogy egyes chow-chow-k keveredtek ezeken a szigeteken olyan fajtákkal, mint az Akiták vagy a Hokkaido kutyák, de nagyon kis mennyiségben, mivel a kék nyelv és a merev hátsó végtagok nem mutatkoztak ezeknél a kutyáknál.

Az AINUK vadászathoz, őrzésre és szánhúzásra használták a chow-t. Ezek mind olyan funkciók, amelyekre a hátsó végtagjainak morphológiai felépítése nagyon is alkalmassá tette. Az időszámításunk előtti XI. században tatárkutyáknak hívták őket. Ettől az időtől kezdve megtaláljuk a nyomát a „Szertartások Könyvé”- ben és az ikonográfiában.

Csodálták, tisztelték – mégis megették

A Tang-dinasztia idejében (i.e. 618-907), amikor egymás után húsz különböző császár uralkodott, az európai kennelekhez hasonlóan, hatalmas kutyafarmokat hoztak létre, ahol a chow-chow-k, illetve azok elődei éltek. Az Északi vadászpark egy Anglia nagyságú területet foglal magába, ahol a Tang dinasztia császárainak 10.000 vadászuk és 5.000 chow-t elszállásolni képes tenyészetük volt.

A Bas dombormű a Han korszakból (I.e. 150) 8 vadászt ábrázol, amint vállukon hálót visznek és 8 kutya kíséri őket. Úgy tűnik, hogy a hálók és kutyák a fürj- és fogolyvadászat kellékei voltak. Kerámiaképek ma is sok bizonyítékot adnak a Han dinasztia Chow Chow-jairól.

Az ebben az időszakban uralkodó császár, Ling Ti rengeteg palotakutyát tartott, értékes szőnyegek fedték a talajt a kennelekben, speciális szolgák ápolták a császári katonákkal őrzött kutyákat. A kutyák a háztartás tagjainak számítottak, a „legbátrabb és legbüszkébb kutyák” címeket és kitüntetéseket kaptak. Feladatuk a császári székhely védelme volt. Néha azért ezeket a kutyákat meg is ették. Voltak olyan keverékek, amelyek az uralkodó szigorú előírásainak nem feleltek meg, ezért kikerültek a palotából és a nép kutyáival keveredtek. Az is valószínű, hogy a fiatal kutyák közül kiválogatták a gyengéket és ezek a császári konyhában végezték… Ott éltek a mélyen tisztelt oroszlánkutyák is, akiknek méltóságos fellépése hozzátartozott a császári fenség összképéhez.

A császári kutyák a középkorban kevesebben lettek. A nép elszegényedett, uralkodóiknak is le kellett mondaniuk a luxusról. A bölcs, sztoikus kutyák közül néhány a buddhista kolostorokba került, sok a gazdag kalmárok otthonába, nemesek házaiba, néhány parasztokhoz, akik végül megették őket.

Többféleképp is meg lehet magyarázni, hogy miért tenyésztettek sok Chow-Chow-t Kínában a korai időkben. Ez volt az egyetlen igénybe vehető hazai sportkutyájuk és megfelelt a vadmadár vadászat és a Kínában folytatott egyéb terepsportok feltételeinek még a lőfegyverek feltalálása előtt. Elfogadott szabadon tartható kutya volt. Télen a nagy hóban a Chow-kat széles körben használták szánhúzásra és teherhordásra, valamint pásztori munkákra, juhok és marhák őrzésére és hajtására. A takarékos kínaiak nem engedték a Chow szép vastag meleg szőrét kárba veszni, mivel piacképes árut jelentett. Úgy tűnik, ezeket a kutyákat valójában mindig is értékes bundájuk miatt tenyésztették. Sőt még mindig több ezer kis kutyafarm létezik elszórtan Mandzsúria és Mongólia északi részein, ahol Chow falkákat tartanak és tenyésztenek a bundájuk miatt. Mikor egy mandzsúriai parasztlány megházasodik, hat chow-t kap hozományként.

A Chow-Chow rajongók számára visszataszító, hogy a kutya húsát a borjúhús kívánatos helyettesítésére használják. A kínaiak a Chow-Chow-t évszázadokig a húsáért tenyésztették. A Quangtung és Quangsi tartományokban a Chow étkezésre való tenyésztésére specializálódtak, a fekete kutyákat tartják a legtáplálóbbaknak.

Sok mai Chow tenyésztő hisz az elméletnek, melyet néhány tudományos bizonyíték is alátámaszt, hogy az evolúció utcáin a Chow a medve családjából származott és nem is igazán kutya.

A szerzeteseknek köszönhetjük azt a chow-chow-t, akit ma ismerünk. Meghagyták méltóságukat, ápolták különös légkörét, tartózkodó lényét. Az oroszlánkutyát ismét más kutyáktól elkülönítve tartották és tenyésztették. De ő is, mint annyi más fajta, mára kihalt volna, ha néhány kereskedő nem vitte volna magával a különös kutyát Európába.

Megjelenése Európában

A csau-csau, angolul chow-chow azt jelenti: „sokféle zagyvalék” valamint „mindent tudó, mindent látó”. A Kínából induló hajók a legkülönbözőbb terhekkel voltak megrakodva: fűszerekkel, kelmékkel, fával és egzotikus kutyákkal is. Az egész rakományt csau-csau – nak hívták, ez élőket, tárgyakat együttvéve. E kutyák közül az elsők valószínűleg már a XVIII. század második felében eljutottak Angliába, mint kínai szent kantonkutyák, valamint mint fogyasztásra alkalmas húskutyák, mint keleti különlegesség.

A standard – adó ország: Anglia

Konkrétan 1780-ban a Kelet-Indiai Társaság egyik tisztje hoz be egy chow-chow párt Angliába, mivel első ránézésre beleszeret a fajtába. Egészen 1820-ig kell várnunk, hogy nyomát leljük az angol sajtóban és az egzotikus állatok importja között megtaláljuk a chow-chow-t is. Később több chow-chow kerül a londoni állatkert tulajdonába.

1865 táján Viktória királynő ajándékba kap egy chow-chow-t Kínából, ezzel növeli e fajta népszerűségét. Az angol nemesség felfigyelt a fajtára és 1879-ben a Cruft’s Dog Show-ban a közönség már ámulhatott egy fekete chow-chow-n.

1894-ben regisztrálják az első chow-chow-t és 1895-ben megalakul a Chow-Chow Klub Angliában. Még ebben az évben elkészítik a fajta standardját, egyszerűen leírást készítenek az abban az időben elbűvölőnek tartott „CHOW VIII.” – ról, a Kínából importált vörös kanról. (Ezt a CHOW VIII. nevezetű ebet hosszú kutyakiállítási pályafutása során, bármilyen népesen nyüzsgött is vetélytársainak tábora, soha, semelyik vetélytársa nem győzte le, nem szorította ki első helyéről.) Azóta is az akkor megszövegezett standard van érvényben néhány változtatástól eltekintve, amit a fajta előnyös tulajdonságainak megőrzésére és a fajta védelmére eszközöltek benne. Azzal adták közre, hogy a kiállítások bíráinak nagy felelőssége van abban, hogy az egészségnek nagyobb súlya legyen az általános megjelenésnél. Az angol standardot a Fédération Cynologique Internationale (FCI) elismeri, így ez az irányadó minden olyan ország számára, mely tagja az FCI – nek.

A mondabeli kék Chow-Chow

A buddhista lámakolostorok kék chow-chow ebeit valóságos legendák övezték. Mindenekelőtt azért, mert efféle kolostorokba ritkán engedélyezték európaiaknak a belépést. A holland Dr. K. H. Abshagen azonban szerencsés volt és a kínai-japán háború idején, egy japán őrnagy jóvoltából alkalma nyílt arra, hogy fölkeresse Belső-Mongólia egyik lámakolostorát. Az ott talált ebekről így tudósított 1959 – ben:

„… óriási kutyafalka tódult ki a kapun, vagy ötven pompás, hihetetlenül szép, kék chow-chow! Gyönyörű kékek voltak, kékebbek, mint a legszebb kék angóramacskák. Azt hiszem, ez az árnyalat valamelyik vadgerlefajta színéhez áll legközelebb… Mármost, eltekintve fölséges színüktől, ami leginkább föltűnt ezeken a nagyszerű jószágokon, a megjelenésük harmóniája, testalkatuk romlatlansága, elevenségük, mozdulataik hajlékonysága volt. Nagyon komornak látszottak, apró, valamelyest ferde metszésű, nagyon sötét színű, egymástól messze elhelyezkedő kék szemük igencsak baljós tekintettel villogott… Hozzá kell fűznöm, hogy sem ebben a kolostorban, sem bárhol másutt Kínában az entropiumról (befelé fordult szemhéj) nem hallott senki.”

Abban a pontos leírásban, amelyet Abshagen ad ezekről a kutyákról, többek közt ezt is mondja:

„Ha vörös folt látható a nyelvén, ez a chow-chow ebet Kínában megfosztja chow mivoltától és korcsnak bélyegzi meg őt.”

A kutya bundájáról azt írja, hogy „dús, érdes tapintású és se nem puha, se nem gyapjas, mint az európai kutyáké.”

A chow-chow történetéről pedig az alábbiakat véli fontosnak közölni:

„Ezt a kolostort a XV. Században alapították, mégpedig a tibeti buddhizmus reformpárti ágazatának lámái. A kék chow-chow ebeket már ott is tenyésztették és kezdettől fogva bőséges följegyzéseket készítettek a tenyésztésről. A vérfrissítést egyedül azzal a módszerrel eszközölték, hogy kutyáikat más kolostorok chow-chow ebeivel cserélgették. Más fajtákkal való keresztezéshez nem folyamodtak.”

A kék nyelv meséje

Diana Phillips chow-chow-ról szóló könyvében megemlít egy legendát, hogyan lett a chow-chow nyelve kék.

„Sok évszázaddal ezelőtt, amikor kutyazabáló vadak laktak országszerte, élt egy magányos szerzetes a magas hegyekben, aki kóbor kutyákat fogadott be társnak. Minden állathoz nagyon kedves volt és azok boldogan fogadták szeretetét. Egyik napon a szerzetes nagyon megbetegedett, nem tudott többé fát gyűjteni, hogy megfőzhesse szerény ételét. Így a kutyák és más állatok elhatározták, hogy elvégzik ők ezt a munkát. Szerencsére a közeli erdőben volt néhány villámcsapástól kidőlt fa, amiből nagy halom faszén maradt. A chow-chow felkutatta az erdőt és szájában vitte haza a néhány darab faszenet. A majom főzte az ebédet, míg a szerzetes meg nem gyógyult. De a chow-chow nyelve attól a naptól kezdve, amikor a faszenet a szájába vette, mindig fekete maradt, hogy jótéteménye így kapjon jelet, mivel így hálálta meg a szerzetes szeretetét és védelmét.”

leontina-kek-nyelv

Álljon itt egy másik történet is:

Amikor a világot megteremtették és a csillagok felkerültek az égboltra, a helyükből sok apró, kék égdarab esett a földre. Ugyan mit gondoltok, melyik kutya nyalta föl az égdarabokat? Li Fu adja meg a választ: „A chow-chow volt az és ettől kezdve lett kék a nyelve.”

 

0 Shares
Comments ( 0 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: Content is protected !!