21
márc
konyv

Mesterségem Címere: A kutya – A riportról és a könyvről

0 Shares

Egy igazán nagyszerű projektben vehettünk részt év végén, aminek igazán örültünk. Kaptunk egy megtisztelő felkérést egy könyvkiadótól és éltünk is a felajánlott lehetőséggel.

Egy telefonhívással kezdődött

November elején telefonhívást kaptam az Andalúz Könyvkiadó vezetőjétől, Antalfia Evelintől. A beszélgetés során elmondta, hogy a „Mesterségem címere” könyvsorozat részeként kutyatenyésztők és kutyakozmetikusok részvételével szeretnék megjelentetni a „Mesterségem címe: A Kutya” c. könyvet és felajánlotta nekünk egy szóbeli riport lehetőségét, melynek írott változatát képekkel együtt viszontláthatnánk a készülő könyvben. Még aznap megkaptam minden információt írásban is a Könyvkiadótól.

Igent mondtunk a könyvbeli megjelenésre

Egy rövid családi, majd baráti megbeszélés után igent mondtunk a könyvbeli megjelenésre és a riportra. Ezt a kivételes lehetőséget Juhászné Juditékkal (Panda-Zulu-Guru kennel) megosztva vettük igénybe.

Mindezek után folyamatosan kapcsolatban maradtunk a Könyvkiadóval, időpontot egyeztettünk az interjú elkészítésére, ami végül egy december eleji napra esett.

Nagy izgalommal és kicsit izgatottan vártam az interjút, nem tudtam, mit fognak kérdezni, miről kell beszélnem. Időközben Judittal már elkészítették a riportot és Ő egy nagyon kellemes beszélgetésről számolt be.

Az interjú kellemes élmény volt

Végül elérkezett az a szombati nap és megérkezett hozzánk Antalfia Evelin, az Andalúz Kiadó Igazgatója és Zelina György író. Első pillantásra kedves, barátságos emberek voltak, beszélgettünk és előkerült a diktafon is. A beszélgetés könnyen indult és mivel nem igazán voltam tisztában a riport menetét, így az íróra bíztam magam, aki pillanatok alatt oldotta a szorongásom és szinte röpült az idő, amíg kötetlenül, jó hangulatban meg hánytuk és vetettük az élet dolgait.

A közel egy órás riport kellemes élményt adott és feltöltött, nagyon élveztem.

A riportból elkészített írásos anyagot előbb piszkozatban küldték el átnézésre, majd pár héttel később megkaptuk a már általunk jóváhagyott riport könyvben megjelenő, már képekkel illusztrált írásos anyagát.

2012 év elején kezemben tarthattam a könyvet

A könyv 2012 márciusában jelent meg, a címe pedig, mint már említettem „Mesterségem címere: A Kutya”. Kutyakozmetikusokkal és kutyatenyésztőkkel készített mélyinterjúk, úgy, mint eddig még soha, sehol.

Köszönjük szépen a lehetőséget!

Az elmúlt sok-sok év alatt, mióta tenyésztünk ilyen felkérést még nem kaptunk, ezért nagyon örültünk neki és egy élmény volt az interjú, amit Zelina György készített, írott formája pedig nagyon jól sikerült. Sok mindenről szó volt, de nem akarok ennél többet elárulni. Ajánlom mindenki figyelmébe a könyvet, kapható a könyvesboltokban (Libri, Líra, Lant, Alexandra).

Az Andalúz Könyvkiadóról

Az Andalúz Könyvkiadó a mély riport könyvek specialistája. Ezt írják magukról a bemutatkozásban:

„Az Andalúz Kiadó a hazai piacon egyedülállóként foglalkozik riportköteteiben elsőre talán hétköznapinak tűnő életpályák, mesterségek bemutatásával. Kiadónk eltökélt szándéka, hogy kiadványaiban az emberi értékeket mutassa be. Megálmodtunk egy sorozatot, ahol olyan személyeket akartunk megjeleníteni, akik erkölcsi értékei kiemelkedőek, emberi kvalitásuk mindenkinek példa lehet. E sorozat címe lett a „Mesterségem címere”. Egy szakma 21 jeles képviselője, 21 riportban tiszteletről, emberségről, kitartásról, szorgalomról és további emberi értékekről, úgy ahogy még soha, sehol…”

0 Shares
Comments ( 0 )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!